Újabb rendhagyó találkozóra készül a mérnökszakma

A tartószerkezetek alkotóit előtérbe helyező konferencia után most a villamos szakág képviselőié a főszerep az IDEA Electric 2019-en.

Újabb jelentős építőipari találkozónak ad otthont Kecskemét, jövő pénteken, november 22-én rendezik az IDEA Electric 2019 névvel ellátott nemzetközi villamosmérnök konferenciát. A tavasszal második alkalommal életre hívott IDEA 2019 Conference után ezúttal is a MlÉNK Magyar lnnovatív Építőipari Nyílt Klaszter lesz a szervező, a Magyar Méröki Kamara Elektrotechnikai és Épületvillamossági Tagozatával együttműködve.

Az akkreditált szakmai továbbképzést és az lDEA Conference brand első, tematikus társkonferenciájaként hirdették meg. A rendezvény támogatását többek közt olyan nagy cégek vállalták fel, mint a Siemens, a Schneider, a Legrand, a Tungsram, a Provim, a BIM Design Kft. és a KÉSZ Csoport.

A jövőt meghatározó innovációk mutatkoznak be

A szervezők tájékoztatása szerint a tavaszi IDEA-hoz hasonlóan ez is rendhagyó találkozási pontja lesz a szakmának. „A tartószerkezetek alkotóit előtérbe helyező konferencia után ezúttal a villamos szakág képviselőié a főszerep” – derül ki a beharangozóból. „Az lDEA Electric 2019 innovatív projektek, eljárások, szakmai bemutatók, workshopok színhelye, ahol az előadások mellett kötetlen tapasztalatcserére is nyílik lehetőség.”

A konferencia elnevezéséül választott mozaikszó értékeit – lDEA: lnnovation, Design, Engineering and Architecture – ezúttal is érvényesíti a rendezvény,

nem csupán a mérnöki munkát, hanem a mögötte sokszor szerényen megjelenő mérnök-egyéniségeket is bemutatva.

Az IDEA Electric 2019 kimondott célja, hogy rávilágítson a tervezés és a kivitelezés szinergiáira, valamint olyan innovatív megoldásokat mutasson be, amelyek meghatározhatják a B2B (szervezetek közötti értékesítés – a szerk.), a B2C (magánszemélynek történő értékesítés – a szerk.) és a lakossági szektor jövőjét.

magyarepitok.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük